Szubjektív

 "Társaságunk életében először fordult elő, hogy egy szakmai vezetői szemináriumon programelemként az alaptevékenységünktől messze álló drámatréninget választottuk. A célunk az volt, hogy szórakoztatva-oktatva mutassunk tükröt önmagunknak úgy, hogy az hasznos információkat hordozzon munkatársaink számára a mindennapi ügyfélkapcsolati és tárgyalási helyzetek során. A Drámatréning Qt. Kft-vel egy korábbi rendezvény hozott össze minket, amikor is vendégként és szereplőként váltunk részeseivé az ötletes és újszerű tréning módszernek. A szemináriumra való közös felkészülés során egy új módszert, a "provokációs játékot" is alkalmaztuk, mely során kisebb "álinzultus-sorozat" érte a kollégáinkat. Nagy derültséget okozott, amikor az addig érthetetlenek tűnő események okára fény derült és a trénerek ismertették a tréning további részleteit" - foglalta össze a tréning tapasztalatait Asztalos Andrea, a Dalkia Energia Zrt kommunikációs igazgatója.

„Eddigi munkám során jónéhány csapatépítő tréningen vettem már részt, mégis a Drámatréning Qt Kft. által nyújtott szolgáltatás merőben új élményt nyújtott számomra. A drámajáték, mint módszer olyan élményt jelentett nekem és egész csapatom számára, ami megváltoztatta a közös munkáról, a közös felelősségről, az együttműködésről, a konfliktuskezelésről korábban kialakított véleményünket. A drámatrénerek által tartott csapatépítő tréning sikerességét két tényező garantálta: a játék, mint módszer profi alkalmazása, valamint a magas fokú empatikus készség. Kerülték a hagyományos tréningek mindenki által ismert kliséit, melyeket szükséges rosszként él meg a résztvevők többsége. Ezzel szemben kaptunk a drámatrénerektől szakszerűséget, empatikus készséget és igen magas fokú hatékonyságot. A tréning ideje alatt a drámatrénereknek sikerült a legtartózkodóbb kollégát is önfeledt játékra és ezáltal hatékony együttgondolkodásra ösztönöznie. A Drámatréninget azoknak ajánlom, akik mernek belevágni valami újba, de van annyira fontos számukra a csapatmunka, hogy igazi profik kezébe tegyék le munkatársaik értékes idejét és bizalmát.”

Glausius László
Csoportvezető

Richter Gedeon Nyrt.
Orvostudományi Főosztály
Dokumentációs Csoport


Sajtómegjelenések



© 2012 Drámatréning Qt Kft.